Alvási szokások a nagyvilágban ..

Alvási szokások a nagyvilágban ..

Aludni kell, ez vitathatatlan tény, hiszen ha már egy nap kevesebbet alszunk, mint ahogyan azt megszoktuk, már másnap könnyedén előfordulhat, hogy fáradtabbak leszünk, nem úgy teljesítünk a munkahelyünkön és családtagjainkkal is ingerültebben viselkedhetünk.


Egy új kutatás különböző nemzetek alvási szokásait vizsgálva az derítette ki, mondhatni nem meglepő módon, hogy a japánok és az amerikaik alszanak a legkevesebbet.
Az előbbiek átlagosan 6 óra 22 percet, míg az amerikaiak 6 óra 31 percet töltenek a paplan alatt.

Fontos, hogy ezeket az arányokat hétköznapokra, nem pedig a hétvége napjait is beleértve számították ki.

A leghétalvóbb nemzet a mexikói, a megkérdezettek 38 százalékának állítása szerint hétköznap akár 8 óránál is többet töltenek alvással, így mindenképp a felmérés alapján ők a legkipihentebbek. Ha azt gondolnánk, hogy hétvégén az emberek jóval lustábbak és több időt töltenek párnák közt, akkor a kutatás erre is rácáfol, hiszen mindössze 45 perccel maradtak többet a megkérdezettek szombaton és vasárnap az ágyban.

A kutatók szerint ez pedig baj, hiszen egy felnőtt embernek legalább 7–9 óra alvásra lenne szüksége, hiszen így megelőzhető lenne a stroke, illetve a cukorbetegség is.

Elalvás előtt sokan rossz szokások rabjai: a japánok például a hordozható számítógépjeiken keresgélnek, nézelődnek kicsit, 65 százalékuk csinálja ezt lámpaoltás előtt, a mexikóiak sem jobbak a keleti ország lakóinál, ők inkább a televíziót bámulják pizsamaosztás előtt, az amerikaiak viszont játszanak, Kanadában pedig a mobiltelefonokkal foglalkoznak.

Ennek ellenére a mexikóiak szoktak leginkább felkészülni az álmok kapuján valók belépésre: meditálnak és imádkoznak, a britek pedig inkább nyugtató teákra, illetve egy jó könyvre szavaznak.

További információk

    Az EU szabályozásnak megfelelően értesítenünk kell Téged. Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod. További információk Megértettem!